Xelta a hírek és érdekességek legújjabb portálja

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 8

hírek — Sat, 07 Jul 2012 17:13:43 GMT

hírek 　Harold Lasswell. A politikai nyelv stílusának általános kérdései

Lasswell a stíluselemzés komoly tradíciójára elégedetlenségének megfogalmazásával reagál.

Lasswell kifogásai a stílussal foglalkozó szakirodalommal szemben:

Periférikusak a politika szempontjából, nem tudunk meg semmit a politikus politikájáról, azt, hogy miket szeret, viszont igen.

Önkényesek és szubjektívek: rokonszenv és ellenszenv alakítja.

A politikai szövegek irodalmi-stilisztikai elemzése ellen tiltakozik, amely az elemző nézőpontján át ad értelmet a politikai megnyilatkozásnak. Ezzel szemben az objektív vizsgálatot tart kívánatosnak.

Nem jutunk messzire akkor sem, ha olyan értelmezésekből indulunk ki, amelyek a stílust az írás vagy a gondolkodás minőségi jegyének vagy nyelvi formájának tekintik.

Nem tartja elégségesnek azokat a felfogásokat, amelyek a politikai szövegekben „rejtőzködő” embert vagy helyzetet igyekeznek feltárni, bemutatni, leleplezni.

A politikai stílus értelmezésében végrehajtott lasswelli úttörés lényege, hogy nem az az érdekes, hogy az egyénnek milyen stílusjegyei vannak, hanem, hogy a politika hogyan szólal meg. Lasswell nem azt kérdezi, hogy a stílus milyen politikát, személyt és helyzetet fejez ki, hanem hogy milyen maga a politika stílusként. Úgy véli, hogy a politika és a politizálás sajátosságai stílusként is léteznek és megjelennek, így a politikai stílusvizsgálatoknak azokat a vonásokat kell feltárniuk, amelyek a politikát, mint olyat stílusként kifejezik és determinálják.

Lasswell objektív módon szeretné a politikai stílust megragadni, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy elemzéseit ebben a vonatkozásban is a kvantitatív elemzés alapján végzi. Azt vizsgálja, hogy a politikai értelem nyelvi formáinak elemi egységei milyen módon rendeződnek el és strukturálódnak a hatalom adott viszonyai között.

A politikai döntések centrumában a hatalmi döntések állnak. Ebből kiindulva fogalmazza meg az alaptételt, mely szerint a politikai nyelv stílusa a hatalmi helyzet főbb vonásai szerint változik.

Lasswell konkrétan két vonatkozásban tagolja és vizsgálja a politikai stílust.

Az egyik a válságok fokozata szerinti politikai stíluselemzés

A másik a demokrácia és az önkényuralom stílusának a megkülönböztetése és leírása, vagyis a hatalmi berendezkedés típusai szerinti stílusdifferenciáció.

hírek

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 7

hírek — Sat, 07 Jul 2012 17:13:01 GMT

hírek 　 Kulcsszimbólumok és jelszavak

A politikai tudásnak mondja Lasswell, vannak bizonyos kulcsszavai. PL. USA-ban a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok, a jólét, az egyenlőség kifejezések. Ezeknek a szavaknak két fontos vonásuk van: egyrészt „elemi terminusok” másrészt közös vagy általános használat jellemzi őket.

Ezek azok a szavak, amelyek tartalmáról valamilyen módon mindenkinek van véleménye függetlenül társadalmi pozíciójától és iskolai végzettségétől vagy foglalkozásától. Ha egy adott közösség politikai nyelvében megtaláljuk a politikai tartalommal rendelkező általánosan használt szavakat, akkor ráleltünk a közösség politikai kulcsszimbólumaira, arra a kevés számú alapszóra, amelyben a közösség tagjai elgondolják politikai valóságukat.

A politikai kulcsszimbólumok legfontosabb funkciója a közösségi identitások megteremtése: ezek azok az eszmei vonatkozási csomópontok, amelyek bármennyire is vitatják tartalmuk ilyen vagy olyan értelmezését, mégis az összetartozást szimbolizálják. A politikai közösség minden tagja számára közös tapasztalatokat és értelmezési kereteket szállítanak, sőt lojalitást közvetítenek.

Ha a politikában vannak elemi szavak, akkor vannak elemi mondatok is. Lasswell a jelszavakat tekinti a politikai nyelv elemi mondatainak. A politikai nyelvet, mint láttuk, a cselekvő szándék oldaláról definiálta. Márpedig a jelszavak a maximák, azaz olyan mondatok, amelyek erkölcsi, életvezetési, gondolkodási előírást és szabályt fejeznek ki, vagy cselekvésre szólítanak fel, követésre buzdítanak.

A jelszavak nem magyaráznak és nem okoskodnak, hanem megmondják, hogy mi vagy ki a jó, a rossz, az igaz, a hazug, a kívánatos, a helyes, vagy azt, hogy mit kell, mit lehet tenni. Funkciójukat akkor teljesítik, ha képesek hatni az emberek érzelmeire, cselekvésére, tetteire, a motívumokra. A jelszavak olyanok, mint a lövedékek, az emberek politikai érzelmeit és gondolkodását célozzák meg. A jól kitalált és megválasztott szlogenek, különösen a modern médiák korában, ezért nagyobb hatásúak, mint a terjedelmes és magyarázó programok.

A politikai nyelv elemi szavai és mondatai nem önmagukban, hanem kontextusaiban léteznek. Ezek közül a legfontosabb a beszélő szándéka, ezért célszerű a szimbólumokat és a kijelentéseket aszerint osztályozni, hogy milyen a viszony a kijelentéstevő és a szöveg között.

A politikai nyelv beszélője három fontos szándékot nyilvánít ki, ami három különböző nyelvi funkciónak felel meg. Vannak kijelentések, amelyek elkötelezik a beszélőt, illetve az írót valamilyen preferencia és elhatározás irányába. Mások a kijelentéstevő határait jelölik ki (én amerikai vagyok), hozzákapcsolva az egyént azokhoz, akikkel összetartozónak gondolja magát. Ez általában a családot, a barátokat, a szomszédságot, a foglalkozást és a nemzetet jelenti. Végül vannak olyan kijelentések, amelyek leírnak dolgokat, pontosabban a beszélő jó okkal feltételezi, hogy a dolgok úgy vannak, ahogyan ő elmondja. A politikai nyelvnek a megnyilatkozó szándékai szerint három lényeges tartalmi vonása és funkciója van:

Normaadás
Leírás
Identifikáció

hírek

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 6

hírek — Sat, 07 Jul 2012 17:12:26 GMT

hírek 　 Doktrína és formula

Lasswell szerint a „a politikai doktrína a társadalom hatalmi viszonyait és cselekedeteit érintő felfedezésekből és követelményekből áll”. A „doktrína” szó maga elveket, elméleti nézetek rendszerét jelenti. A közkeletű kifejezést két vonatkozásban konkretizálta. Egyrészt politikai felfogásokhoz kötötte, másrészt ezek közül is a normatív, a követelményjellegű elvrendszereket sorolta ide. A politikai doktrínák olyan közismert formulákban jelennek meg, mint például az alkotmány, a deklarációk, az alapszabályok, de politikai doktrínának tekinti a különböző állam-, jog- és gazdaságelméleteket is. Ezek tartalma a társadalmi normákról szól: a jogorvosról, az igazságosról, a kívánatosról, a megfelelőről.

Úgy tűnik, hogy a lasswelli doktrínaelemzésnek erősen vitatott jellege van, ami kapcsolódik a politikatudomány kiszélesítéséért vitatott küzdelméhez. A doktrínák közé sorolt elméletek ugyanis nagyjából lefedték a korabeli politikai tudományokat.

A politikai doktrína fogalmának kialakításában Lasswellt befolyásolta mesterének, Charles Meriammnek két híres kategóriája: a credenda és a miranda, akinek a felfogásában a credenda a hinni való dolgok világát jelenti, hogy a dolgok éppúgy vannak jól, ahogyan léteznek, a miranda pedig a csodálni és tisztelni való dolgok világa. Meriamm kiinduló felvetése az a tény, hogy a hatalom sohasem a maga nyers valóságában mutatkozik meg az embereknek, a hatalmat mindig „becsomagolják”, feldíszítik, mesélnek róla, azaz igyekeznek más értékekkel együtt megjeleníteni, mert képviselője presztízsre csak így számíthat. A credenda elsősorban az ész tevékenysége, arra ösztönzi az embert, hogy fogadja el a felsőbbséget, a hatalmat, a kormányt, azokat a személyeket, akik éppen a hatalmat gyakorolják, és egyáltalán a fennálló politikai viszonyokat, mert ezek elfogadásra érdemesek. A miranda viszont az érzelem munkája. A politikából nem hiányozhatnak a tisztelet, a csodálat, a bámulat tárgyai. Nemcsak belenyugvásra van szükség, hanem lelkesedésre is. Lasswell szerint ennek az is feltétele, hogy az ember meg legyen győződve: nézeteit mások is osztják, a közös tisztelet így válik a szolidaritás és a közös cselekedet forrásává.

A formulát Lasswell a doktrína konkretizálásának tekinti. A politikai formula a politikai doktrína tartalmának kifejtése meghatározott és többé-kevésbé konkrét hatalmi mintákban.

A doktrína a hatalom eredetét taglaló elvrendszer, mondjuk a király isteni jogának a kinyilvánítása és értelmezése. Önmagában ebből az elvből azonban még nem következik tennivaló egy konkrét hatalmi helyzetben. A formula éppen ezt a hiányt tölti be, jogi-nyelvi formulát ad a konkrét helyzetekre vonatkozó következményeknek. A fenti doktrína formulái: a királyi előjogok rendszere, a trónöröklés szabályai stb.

A formulákkal kapcsolatban is ugyanazt a kritikát fogalmazza meg Lasswell, mint a doktrínákkal kapcsolatban. A politikai formula egyszerre előíró és leíró jellegű- normatíve ambivalens. Előíró, amikor a specifikációhoz való alkalmazkodást követeli meg, és leíró jellegű, amikor megvalósul az alkalmazkodás, és széles körben elfogadják min a hatalmi mintákat leíró formát. Ambivalenciáját azonban őrzi: az előírás és a leírás többnyire összemosódik, ami nehezen kritizálhatóvá teszi, ám épp ezért hatékony hatalmi eszközzé.

hírek

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 5

hírek — Sat, 07 Jul 2012 17:11:59 GMT

hírek 　A politikai mítosz

Egy adott korban a létező politikai hiedelmek visszavezethetők néhány alapvető igaz vagy hamis feltevésre, amelyet az emberek elfogadnak igaznak, és meggyőződéssel vallanak.

A mítosz fogalma nem szükségképpen hamis vagy irracionális felfogást jelent, véli, ami egyértelmű utalás arra a félműveltségre, amely „lemítoszoz” minden nézetet, amely nem rendelkezik a tudományosság látszatával, így ezek az emberek a mítosz kifejezést a zavaros nézetek és a butaság szinonimájaként használják. A politikai mítoszok egyaránt tartalmaznak hamis és igaz megállapításokat.

Lasswell a politikai mítosznak két formáját különbözteti meg, az ideológiát és az utópiát.

Ideológia, minden csoportmítoszban benne levő azon elemeket jelenti, amelyek a felsőbbségről szólnak, konkrétabban az ideológia a felsőbbség elhelyezése és igazolása. Lasswell az ideológiát leszűkített értelemben használja. Nem a politikai nézetek általános rendszerét érti rajta, hanem a fennálló hatalom legitimációs tanát. Az ideológiát két típusú felfogás szokta megkérdőjelezni: a reformisták és a forradalmárok nézetei. Ám ezek a vehemens bírálatok ellenére sem lépnek túl az ideológiai gondolkodáson, vagyis ellenideológiákkal van dolgunk, a különbség közöttük az, hogy a reformisták kis lépéseket javasolnak, és apró pontokon akarják megváltoztatni a hatalom természetét s legitimációját, a forradalmi tanok hirdetői viszont radikális ellenjavaslatokat tesznek.

Utópia azok a mítoszok, amelyek a hatalmi alapot támadják, azaz új társadalmi értékeloszlást és új társadalmi berendezkedést tartanak kívánatosnak. Nem erőtlen politikai fantáziaként határozza meg, hanem a legradikálisabb és legmerészebb politikai hiedelmeket illeti ezzel az elnevezéssel. Vannak bizonyos mítoszok, amelyek a világ egészére, az emberi társadalom teljes átalakítására irányulnak, és a problémákat többnyire radikális módon kívánják megoldani. Ezek a világforradalmi mítoszok (pl. 1939-ben, a II. VH. Előestéjén, így a kommunizmus, a fasizmus és a nemzeti szocializmus).

hírek

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 4

hírek — Sat, 07 Jul 2012 17:11:32 GMT

hírek 　A politikai értelem nyelvi formái

A politikai funkció mind szemantikai (jelentéstani), mind szintaktikai (mondattani) értelemben komoly hatással van a nyelvre. A politikai nyelv azokról a nyelvi formákról szól, amelyekben a politikai tudás eminensen megjelenik. Úgy véli, hogy a funkció ilyen értelemben hat a nyelvre, miközben a nyelv is hat a funkcióra, és a kialakult nyelvi keretek sajátos politikai gondolkodásmódokat generálnak.

A politikai értelem nyelvi formáinak lasswelli vizsgálata elsősorban azoknak az ötleteknek az elrendezése és újragondolása, amelyek szép számmal megtalálhatók a politikáról való gondolkodás hagyományában a mondottak értelmének természetéről és formáiról.

Lasswell a következő politikai nyelvi formákat tematizálja:

Politikai mítosz (utópia, ideológia)
Doktrína
Formula
Jelszavak
Szimbólumok

hírek

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 4

hírek — Sat, 07 Jul 2012 17:11:05 GMT

hírek 　A hatalom és a politika nyelve A politikai nyelv vizsgálata kapcsán Lasswell egy sajátos ellentmondásra hívja fel a figyelmet: egyrészt a hatalom nyelve a régi koroktól a mai napig lebilincselő témája a kommentároknak és a szisztematikus vizsgálódásoknak másrészt amióta csak az emberek tudatára ébredtek a nyelv befolyásoló képességének mindig megfigyelhető volt az ellenállás a nyelv objektív szempontú vizsgálatával szemben Mi az oka a nyelv gyakorlati szempontú vizsgálatával szembeni érzelmi és hatalmi ellenállásnak? Azt írja, hogy mi emberek nem vagyunk képesek a nyelvre olyan távolságtartó opportunizmussal (elvtelenség) tekinteni, mint életünk más feltételeire, mivel szavaink túlságosan szorosan összekapcsolódnak az önmagunkról, valamint önmagunk és emberei környezetünk viszonyáról vallott felfogásunkkal. A nyelvre az élet kezdeteitől fogva hatalmas egoértékek terhelődnek, nagy rejtélyek és jelentőségek hatják át. A válasz második eleme egy valláselméleti és antropológiai mozzanat felelevenítése. A szavaknak mind magán-, mind a közéletben, hajlamosak vagyunk mágikus erőt tulajdonítani Lasswell úgy véli, hogy a mágikus attitűd, amely a szavakat, a szimbólumokat és a jeleket erővel s hatalommal ruházza fel, mélyen áthatotta a politizálás művészetét is. Egyrészt az alattvalók hajlamosak a politikát mágikus-rejtélyes területnek tekinteni, másrészt a hatalom számára mindig jól jönnek a mágikus praktikák az alattvalók megfegyelmezése érdekében. Kulturális hagyomány: pl. ne fesd az ördögöt a falra. A nyelv valamilyen végső valóság vagy lényeg hordozója, amelyen túl nincs más, legfeljebb egy másik nyelv, hiszen az ember számára minden létező a nyelv közvetítésével mutatkozik meg. A nyelv objektív és gyakorlati szempontú elemzése ezért egyrészt mindig lebilincselően érdekes, másrészt azonban vizsgálata érzelmi és hatalmi ellenállásba ütközik, mert kényelmetlen lemeztelenedést és leleplezést jelent vagy jelenthet. A sámánok, a papok, a tudósok és a művészek, az értelmiségiek és a politikusok mindig is a szavak és a nyelv szakemberei, tulajdonosai és mesteri kezelői. Bourdieu azt mondja, hogy kiváltságaiknak és hatalmuknak éppen ez az alapja. Nem véletlen tehát, hogy a hatalmi nyelv objektív vizsgálatát a hatalmi nyelv birtokosai általában nem támogatják. Ha mégis vannak ilyenek, mondja Lasswell, azok csak elszórtak és periférikusak, többnyire a szókincs természetéhez és a változásához kötődnek. A helyzet azonban az, hogy a politikai szavak mesterei és a hatalom birtokosai igenis támogatják a politikai nyelv vizsgálatát, amennyiben ez az ellenfelek leleplezését és a tömegek befolyását szolgálja. Lasswell számára nem kétséges, hogy a beszéd és a hatalom szorosan összefügg egymással. „A szavak bele vannak szőve a hatalomba, hiszen a hatalom külső jelei főként verbálisak”. Lasswell a politikai beszédet sajátos nyelvi funkciónak fogja fel, olyan szándéknak és hatásnak, amely a döntéshozatal befolyására irányul. ”Amikor a cél a hatalom befolyásolása, és érvényesül valamilyen hatalmi hatás, a nyelv politikai funkciójáról beszélünk”. A nyelv politikai funkciója tehát a hatalommal (döntéssel) kapcsolatos feltételezések és értékelések, valamint cselekvések befolyásolása. Azért köti a politika nyelvét a hatalomhoz, mert szerinte a politika tudománya a hatalom tudománya, a hatalom, pedig döntéshozatal. Ezért aztán a politika nyelve a hatalom nyelve, a döntés nyelve. A lasswelli felfogásból elvileg minden nyelvi megnyilatkozásának lehet politikai funkciója, tehát a hatalomból kizártak beszéde is része a politikai nyelvnek, másrészt a politika nyelve nála nem egyszerűen csak manipuláció, hanem hatalmi hatás, döntésbefolyásolásra törekvő beszéd, ami a politikai nyelvnek a cselekvő természetét emeli ki, hasonlóan a modern retorikai felfogáshoz. hírek

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 3

hírek — Sat, 07 Jul 2012 17:07:25 GMT

hírek 　A politikai értelem nyelvi formái

Lasswell a következő politikai nyelvi formákat tematizálja:

Politikai mítosz (utópia, ideológia)
Doktrína
Formula
Jelszavak
Szimbólumok

A politikai mítosz

Egy adott korban a létező politikai hiedelmek visszavezethetők néhány alapvető igaz vagy hamis feltevésre, amelyet az emberek elfogadnak igaznak, és meggyőződéssel vallanak.

A mítosz fogalma nem szükségképpen hamis vagy irracionális felfogást jelent, véli, ami egyértelmű utalás arra a félműveltségre, amely „lemítoszoz” minden nézetet, amely nem rendelkezik a tudományosság látszatával, így ezek az emberek a mítosz kifejezést a zavaros nézetek és a butaság szinonimájaként használják. A politikai mítoszok egyaránt tartalmaznak hamis és igaz megállapításokat.

Lasswell a politikai mítosznak két formáját különbözteti meg, az ideológiát és az utópiát.

Ideológia, minden csoportmítoszban benne levő azon elemeket jelenti, amelyek a felsőbbségről szólnak, konkrétabban az ideológia a felsőbbség elhelyezése és igazolása. Lasswell az ideológiát leszűkített értelemben használja. Nem a politikai nézetek általános rendszerét érti rajta, hanem a fennálló hatalom legitimációs tanát. Az ideológiát két típusú felfogás szokta megkérdőjelezni: a reformisták és a forradalmárok nézetei. Ám ezek a vehemens bírálatok ellenére sem lépnek túl az ideológiai gondolkodáson, vagyis ellenideológiákkal van dolgunk, a különbség közöttük az, hogy a reformisták kis lépéseket javasolnak, és apró pontokon akarják megváltoztatni a hatalom természetét s legitimációját, a forradalmi tanok hirdetői viszont radikális ellenjavaslatokat tesznek.

Utópia azok a mítoszok, amelyek a hatalmi alapot támadják, azaz új társadalmi értékeloszlást és új társadalmi berendezkedést tartanak kívánatosnak. Nem erőtlen politikai fantáziaként határozza meg, hanem a legradikálisabb és legmerészebb politikai hiedelmeket illeti ezzel az elnevezéssel. Vannak bizonyos mítoszok, amelyek a világ egészére, az emberi társadalom teljes átalakítására irányulnak, és a problémákat többnyire radikális módon kívánják megoldani. Ezek a világforradalmi mítoszok (pl. 1939-ben, a II. VH. Előestéjén, így a kommunizmus, a fasizmus és a nemzeti szocializmus).

hírek

A hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 1

hírek — Sat, 07 Jul 2012 17:04:37 GMT

hírek 　Harold Lasswell (1902-1978) az Amerikai Egyesült Államok politikatudományának jelentős személyisége. Kutatásainak egyik fontos területe a politika nyelvi formáinak vizsgálata volt, az elsők közé tartozik, aki ezen a területen szisztematikus kutatásokat végzett..

1927-ben jelenik meg disszertációja, amely a világháború propagandatechnikája címet viseli. A munka azon országok történelemtankönyveinek az elemzése, amelyek a világháborút kirobbantották. Lasswell ebben a könyvében kezdi kidolgozni a kvantitatív tartalomelemzés módszerét, amely később igen elterjedtté vált a különböző szövegek vizsgálatakor.

1949-ben jelenik meg a Politika nyelve című tanulmánykötete. Ebben a kötetben találhatjuk meg azoknak a problémáknak a vizsgálatát, amelyek a mi kérdésfeltevésünkhöz a legközelebb állnak. A könyv első részében általános témák szerepelnek, a második részben módszertani problémák, a harmadik részben pedig konkrét vizsgálatokat tartalmazó írások.

Ezután a korunk világforradalmai című kutatás mentora lesz. Munkatársaival együtt azt vizsgálja, hogy öt ország legfontosabb napilapjaiban kik és hogyan használták a forradalmi tematika szimbólumait 1890 és 1950 között. A kvantitatív tartalomelemzés módszerei alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a forradalmi tematika elsősorban az értelmiségi ügy és az elit igényeinek a kifejeződése.

A huszadik század első felében a politológia és a politikai szféra jogi és intézményi, filozófiai és történeti vizsgálatát jelentette. A kutatók eseményeket elemeztek, intézményeket és szervezetek vizsgáltak, valamint az ehhez kapcsolódó elméleteket: ezek jelentették a politológiát. Lasswell úgy véli, hogy a politikatudomány vizsgálati témái közül nem hiányozhat az ember, a politika cselekvő ágense, a maga tényleges tetteivel, gondolkodásmódjával és empirikus valóságával, méghozzá nem csupán a múlt, hanem a jelen szereplőjeként is. Azt gondolja, hogy a politológia csak akkor válhat hasznos tudománnyá, ha képes az ember politikai magatartását előre jelezni. Ennek érdekében fontosnak tartja a tudati, pszichológiai állapotok és motivációk feltárását, amihez a természettudományok szolgálnak számára mintául, és matematikai módszereket dolgoz ki a tudati jelenségek értelmezése érdekében.

A politika nyelvéről végzett kutatásai közül két nagy témakört vizsgálunk: az első a politikai nyelv formáinak a kérdése, a második a politikai nyelv stílusának értelmezése és tipizálása.

hírek

A politikai tudáselméletek és a politikai szemantika 2

hírek — Sat, 07 Jul 2012 17:03:19 GMT

hírek 　A politológiai szemantikán belül két megközelítés tűnik alapvetőnek. kritikai irányzat: Sokat megőrzött a tartalmi jellegű ideológiai kritikai pozícióból. A politikát a politika nyelvén keresztül bírálják. A politika nyelve félrevezető, zavaros--- kritizálják a politikát. nyelvészeti irányzat. Képviselői: Herbert Marcuse, Pierre Bourdieu, Helmuth Schelsky, Roland Barthes. Említést érdemelnek a diktatúrák nyelvi valóságát elemző szépirodalmi és tudományos munkák is, amelyek azt a pozíciót képviselik, hogy a politikai diktatúrák egyben nyelvi diktatúrák is voltak. George Orwell munkássága és Victor Klemperer munkája a nácizmus nyelvéről jól példázzák ezeket a törekvéseket. A kritikai pozíció talaján álló szemantikai elemzések egyrészt a politikai szembenállást nyelvi küzdelemként ábrázolják, amely mögött azonban jól definiálható érdekek és eszmei-ideológiai elkötelezettségek húzódnak meg. Másrészt a nyelv semleges formáit alapvetően a politikai harc és a manipuláció eszközekének tekintik, ezért a politika nyelvi megnyilvánulásait is általában negatív módon ítélik meg. Harmadrészt pedig az érintettek önmagukat a politikai nyelv leleplezőinek tartják, ami egyben saját értelmiségi feladatuk betöltése is. nyelvészeti irányzat: Pozíciója semlegesebb: középpontjában a politológiailag is fontos nyelvi formák és jelenségek vizsgálata áll. Nem akar kritikát gyakorolni, a politika a nyelven keresztül hogyan jelenik meg, a politika nyelvi működésére kíváncsi. A nyelvészeti alapállású kutatók a szélesen értelmezett nyelvtudomány bázisán fogalmazzék meg kérdéseiket és érdeklődésük centrumában a politikai nyelv, mint olyan áll. Következésképpen nem elsősorban kritizálni kívánnak egy politikai kurzust vagy rendszert nyelvi megnyilvánulásain keresztül, hanem megpróbálják megérteni a politikai nyelv működésének sajátosságait és ezen keresztül pedig a politikai valóság természetét. Képviselői: Harold D. Lasswell, Walter Dickmann, Reinhart Koselleck. A pozíció talaján állók egyrészt megkísérlik megtalálni és leírni a politikai tudás sajátos nyelvi formáit, nincsenek olyan generálisan elítélő véleménnyel a politika nyelvéről, mint a kritikai pozíció képviselői. Elemzéseikben általában arra a következtetésre jutnak, hogy a politikai tudás negatívnak tűnő vonásai a nyelv megszüntethetetlen tulajdonságai, amelyek egyszerre pozitív és negatív tendenciák hordozói. Harmadrészt és mindezek okén kevésbé leleplezni akarnak, inkább az érdekli őket, hogy milyen politikai valóság konstruálódik meg a politikai nyelvben.
hírek

A politikai tudáselméletek és a politikai szemantika 1

hírek — Sat, 07 Jul 2012 17:02:51 GMT

hírek 　A szemantikai megközelítés a politikai tudás értelmezésénél a nyelvi jelenségeket és formákat állítja az elemzés középpontjába. A szemlélet néhány jellegzetes kifejezése részévé vált a politizálásnak. A publicisztikában például nyelvpolitikai harcról, nyelvi győzelemről és vereségről olvashatunk. A közgondolkodásban egyetértés van a politikai tudás nyelvi természetének fontosságáról. A kérdés természetesen az, hogy mit is kell érteni a politikai tudás nyelvi vonásain, amennyiben erre a tudományos módszeresség és alaposság igényével kívánunk válaszolni. A politikai nyelv vizsgálatával foglalkoznak különböző nyelvészeti iskolák képviselői, ami azzal jár, hogy a nyelvészeti kiindulópontú elemzések igencsak tagoltak és egymással is rivalizáló tudományos felfogásokat képviselnek. Másrészről a politológia is megkezdte a nyelvi elemzések beépítését saját tudományába. Ha az ember tanulmányozza ezeket a munkákat, akkor azt tapasztalhatja, hogy a nyelvészeti indíttatású elemzések tekintélyes része politológiailag érdektelen, a politológiai alapállású írások, pedig nyelvészetileg tekintve eszköztelenek. A jelzett két tipikus hiba abban a felfogásban találkozik össze, amit a nyelv illusztráló vagy reflektáló szemléletének lehet nevezni. A felfogás talaján álló elemző úgy gondolja, hogy adott a politika reális valósága (intézmények, szervezetek, politikusok), amely, mert emberek alkotják és működtetik, rendezik egy nyelvi-beszédbeli vonatkozással is. Ezért aztán, hogy jobban megértsük a politika objektív valóságát, amelyet egyébként az ezzel foglalkozó szociológiai és politológiai elemzések már vélhetően kellően feltárták, strukturáltak és kimutatták működése törvényszerűségeit, el kell végezni a hozzá kapcsolódó nyelvi megnyilatkozások elemzését is. Az eredmény: vagy politológiai közhelyek nyelvészeti illusztrálása, aminek természetesen lehetséges valamilyen nyelvészeti relevanciája, vagy bevett politológiai és szociológiai kategóriák helyettesítése nyelvészeti kifejezésekkel, aminek nyomán szemléleti változásnak tűnhet a szócsere és a tematikai elmozdulás. Az illusztráló szemlélet hívei azt vizsgálják, hogy hogyan tükrözi a politikai nyelv a politika valóságát, vagyis, hogy egy adott nyelvi-beszédbeli megnyilatkozás milyen objektív valóságra utal. Ez a chomskyánus- formalista és kognitív (megismerő) paradigma a nyelvi magatartást az egyén produkciójának tekinti, a jelentést pedig torz vagy helyes visszatükrözésnek. Bourdieu kritikája: minden empirikusságuk, komolyságuk és jól elrendezettségük ellenére is életidegenek, mert valamiféle absztrakt kompetenciát vizsgálnak és a nyelv funkcióját a közlésre korlátozzák. Ilyenek például azok a munkák, amelyek a törvényhozás, a munkásosztály, az elit vagy éppen a pártok nyelvét és szókincsét vizsgálják, hogy kiderítsék az adott strukturális csoport politikai beszédének sajátosságait. Vannak olyan politikai tudáselemzések is, amelyek elmélyült nyelvészeti tudás és gazdag nyelvi eszközrendszer birtokában lényeges politikai mondanivalót tematizálnak. A lényeges jelző itt az illusztratív ellenpárja, azaz egy formális elv, amely nem jelöli ki eleve, hogy mik lényegesek a nyelvi elemzésekben, de azt jelzi, hogy általuk politológiailag tekintve is fontos összefüggés képes megmutatkozni. Más szóval, arról az egyszerű, ám fontos felismerésről van szó, hogy a szemantikai elemzések egyrészről új módon tudnak hozzászólni a politikai valóság régi problémáiról folyó tudományos diskurzushoz, másrészről pedig képesek új tagolások és strukturálások irányába mozdítani a politikáról való gondolkodásunkat. A releváns politikai szemantika tehát nem illusztrál sem nyelvészeti kérdéseket, sem tudományos tételeket, sem politikai elkötelezettségeket.
hírek

Xelta a hírek és érdekességek legújjabb portálja

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 8

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 7

hírek Kulcsszimbólumok és jelszavak

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 6

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 5

hírek A politikai mítosz

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 4

hírek A politikai értelem nyelvi formái

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 4

Harold Lasswell: Munkássága, a hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 3

A hatalom nyelve, a politikai nyelv értelmi formái 1

A politikai tudáselméletek és a politikai szemantika 2

A politikai tudáselméletek és a politikai szemantika 1

hírek 　 Kulcsszimbólumok és jelszavak

hírek 　A politikai mítosz

hírek 　A politikai értelem nyelvi formái